TÖMEGIR

Andy Weir: A ​marsi

Kezdjünk egy mindenképpen megfontolandó jó tanáccsal: aki rászánja magát a könyv olvasására, az tegyen szabaddá magának 1-2-3 napot, amikor semmi dolga a világon, és semmiképp ne vágjon bele akkor, amikor határidős munka, szakdogaleadás, ZH-ra tanulás várja, mert ezt a könyvet KÉPTELENSÉG letenni.

könyvborító

Az elején szkeptikus voltam, mondván biztos buta fiú könyv hollywoodi tudománytalanságokkal, ne adj isten még lehet, hogy űrlények is jönnek majd. Aztán több ajánlás miatt csak belekezdtem, és nagy levegőt kellett vennem: nem szeretem, ha káromkodnak egy könyvben, ennek a regénynek az első mondata az, hogy „Rábasztam.”. Na mindenesetre tényleg vettem egy nagy levegőt, túllendültem ezen a dolgon, és pár oldal után már imádtam is.

Mark Watney-t egy szerencsétlen baleset miatt társai halottnak hiszik, és otthagyják a Marson. Az eszméletéhez térő fiú már csak a felszállóegység hűlt helyét találja, és mivel elég okos srác, hamar rájön, hogy teljesen egyedül maradt a Marson. Visszacsámborog a Lakba, és egy űrnaplón keresztül meséli el történetét, hogyan kolonizál egy idegen bolygót. Krumplit termeszt, hidrazint bont, fúr-farag, plutóniummal fűti fel a fürdővizét, és persze kétségbeesetten próbál életben maradni.

Igazán próbáltam belekötni a tudományos részébe, de sajnos nem találtam semmilyen orbitális baromságot, mindegyik kis próbálkozása elképzelhetőnek látszik. A könyv állati izgalmas, alig tudtam letenni, a végén majd’ kifolyt a szemem, annyira szerettem volna már tudni, mi lesz a vége. Ajánlom mindenkinek, mert az egyik legjobb sci-fi, amit olvastam, és a realisztikus volta számomra mindenképpen plusz pontot ér (bár elvileg az amerikaiak 80%-a azt hitte, ez megtörtént eseményen alapszik). Szóval essetek neki, de tényleg óvatosan, nekem egy napomba került elolvasni, nem lehet sokáig húzni.

― könyvesbolt ―